Az Osztrák– Magyar Monarchia egyik legszebb hátrahagyott emléke a kávéház. A kávéház szónak nem lenne ekkora kisugárzása, ha nem a Habsburg-uralom kései korszakában, a dualista monarchia megalakulásakor nyerte volna el jelentésének teljességét. Azzal, hogy megalkotta a kávéházat a maga klasszikus formájában, az Osztrák– Magyar Monarchia létrehozta azt, amit politikailag már nem sikerült megteremtenie: a lehető legellentmondásosabb elemek életképes integrációját. A legelőkelőbb kávéház legtöbbször a város legszebb terén álló szálloda része volt. Egy kissé félreesőbb helyen állt egy egyszerűbb, a piacnál, a pályaudvar mellett, vagy fontos üzletek között, mivel szükségük volt a mozgó embertömegekre. Itt üldögélt a tanár, heves beszélgetésbe merülve az ügyvéddel, a kiskereskedő a nagykereskedővel alkudozott, a nyugalmazott hivatalnok itt tarokkozott vagy játszott egy parti rexet barátaival. A kávéházban minden vendég, társadalmi hovatartozásától függetlenül, társas életet élhetett… Nagyvárad kávéházi életének fénykorát az ezerkilencszázas évek fordulóján, elején élte, amikor az emberekben megvolt az igény, hogy nyilvános társadalmi életet éljenek. Mivel a városnak jelentős szerepe volt a modern magyar irodalom kialakulásában, a lejegyzett emlékekből sok ismeretet szerezhetünk a kávéházak életéről. A kávéházak – egymással versenyezve és egymás szerepét kiegészítve – fontos részei voltak annak a szellemi izgatottságnak, amellyel a szecessziónak ez az erősen zsidó kultúrájú városa feltöltődött. Péter I. Zoltán